Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A járványügyi szabályok megsértése bűncselekménynek minősül

2020.03.09

Lakatos Tibor, az Operatív Törzs vezetője elmondta, hogy a koronavírustól megfertőződött két új beteget, köztük egy magyar állampolgárt regisztráltak a rendszerben. Egész Közép-Európában emelkedik a betegek száma: Ausztriában 112, Csehországban 31, Horvátországban 12, Romániában 15, Szlovéniában 16, Lengyelországban 11, Szerbiában és Ukrajnában egy-egy fertőzöttet tartanak nyilván. A fertőzöttek száma 110 290, 62 097 fő beteg gyógyult fel és 3840 ember hunyt el a betegségben – írja a Magyar Nemzet.

Az ezredes elmondta, a továbbiakban olaszországi repülőterekről sem a budapesti, sem pedig a debreceni nemzetközi repülőtér nem fogad repülőgépjáratokat.

Ezek az intézkedések ma 0 órától, illetve Treviso repülőtér vonatkozásában ma 12.00-kor léptek életbe. Továbbra is folytatják a repülőtereken az ellenőrzést. Az ellenőrzések megkezdése után 6598 személyt ellenőriztek a közúti határátkelőhely. A zöld számokra eddig 4105 telefonhívás érkezett a működés megkezdése óta, ebből a mai napon 155 db hívás és 1669 levél érkezett be – mondta Lakatos Tibor.

Továbbra is kérik, hogy a konkrét megbetegedésekkel telefonon a háziorvosokat keressék azok a személyek, akik úgy érzik, hogy megbetegedtek és orvosi ellátásra szorulnak.

A Szent László kórházban megfigyelés alatt lévő iráni állampolgárok egy része továbbra sem hajlandó magát alávetni azoknak a rendszabályoknak, amelyet egy ilyen egészségügyi megfigyelés alatt be kell tartani. Az egyik iráni állampolgár az éjszaka folyamán, a másik pedig a mai nap folyamán nem megengedhető magatartást tanúsítottak és megpróbálták a karantén szabályait kijátszani.

Az ezredes az operatív törzs intézkedési közül kiemelte, hogy a különböző rendezvényekkel, így különösen a március tizenötödikei rendezvényekkel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma készíti el azt a javaslatcsomagot, amelyet várhatóan kedden fog az operatív törzs megtárgyalni, és ezt követően fogja megtenni a szükséges ajánlásokat.

Szeretném tájékoztatni Önöket arról, hogy a védekezéshez szükséges erőforrások és anyagi eszközök rendelkezésre állnak. Ismételten szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a járványügyi szabályok be nem tartása bűncselekménynek minősül – jelentette ki a törzs vezetője.

Magyarország a múlt héten felfüggesztette az iráni állampolgárok vonatkozásában a vízum kiadását, ezt a mai napon azzal egészítette ki az Operatív Törzs, hogy a kiadott, de még fel nem használt vízummal rendelkező iráni állampolgárok nem utazhatnak be az országba.

Az elmúlt két napban sajnálatos események történtek a Szent László kórházban létrehozott karantén alatt állók, illetőleg oda beszállított külföldiekkel kapcsolatosan.

Azok a külföldiek, akik a közegészségügyi hatóság rendelkezéseinek nem tesznek eleget nemcsak, hogy bűncselekményt követnek el, hanem idegenrendészeti úton el lehet őket távolítani az ország területéről.

Szlávik János elmondta, hogy a két új fertőzött közül az egyik egy iráni diák, a másik pedig egy intenzív osztályon ápolt betegnek a felesége. Az intenzív osztályon ápolt életveszélyes helyzetben lévő beteg kivételével valamennyien jól vannak – közölte.

Borítókép: Egészségügyi maszkot viselő rendőr a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. február 5-én. A Budapest Airport és a hatóságok a koronavírus-járvány miatt hőkamerás és hőmérős ellenőrzést lépettek életbe, eddig csaknem 900 olyan utas szűrését végezték el, akik közvetlen járattal érkeztek Kínából Budapestre.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.